szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2017.11.10.  
113 alkalommal olvasva
Kormányhivatali épületátadó Képgaléria

"A nagypapát az OTI-ba hoztuk, én az SZTK-pályán futballoztam, most pedig itt vagyunk a Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály épületében".

Nyolcvan év, öt név, egy épület. Saját példát is fűztem a tegnapi átadón elmondott ünnepi beszédembe a Békés Megyei Kormányhivatal Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program kiemelt épületenergetikai fejlesztések pályázatán megvalósult Luther utca 3. száma alatti épületének átadó ünnepségén. A projekt zárórendezvényén részt vett többek közt Palich Etelka közigazgatási irányításért felelős helyettes államtitkár, Takács Árpád kormánymegbízott, Szarvas Péter polgármester, Marosvölgyi Emese járási hivatalvezető és Andó Ágnes főosztályvezető. Fontos adatokra is kitértem:

"Statisztikai adatok bizonyítják, hogy ma Magyarország energiafogyasztásának közel 50%-át az épületek üzemeltetésére és működtetésére fordítják. Egyértelmű tehát, hogy környezettudatos beruházások megvalósításával, korszerű technológiai megoldások alkalmazásával ezen a téren lehet a leginkább csökkenteni az energiafelhasználást. A több mint 300 millió forintból megvalósuló beruházás keretében hőszigetelési munkálatokra, a nyílászárók cseréjére került sor, megújult a fűtőrendszer, továbbá az épületre napelemes rendszert is telepítettek. A fejlesztéseknek köszönhetően a létesítményben a földgáz fogyasztása várhatóan 60%-kal, az elektromos áramé 40%-kal csökken majd. Környezetünk védelme, a környezettudatos szemlélet kialakítása mindannyiunk közös érdeke. Jövőnk - és természetesen pénztárcánk - szempontjából nem elhanyagolható kérdés, hogy miként gazdálkodunk az energiával. Erre a kérdésre ma a Békés Megyei Kormányhivatal minden intézmény számára példaértékű, követendő választ adott."

A térségben élő emberek nevében jó és hasznos munkát kívánok a Főosztály munkatársainak az impozáns épületben.

2017_foosztaly_atado_01.jpg
2017_foosztaly_atado_02.jpg
2017_foosztaly_atado_03.jpg
2017_foosztaly_atado_04.jpg
2017_foosztaly_atado_05.jpg
2017_foosztaly_atado_06.jpg
2017_foosztaly_atado_07.jpg
2017_foosztaly_atado_08.jpg
2017_foosztaly_atado_09.jpg


2017.12.14.
16 alkalommal olvasva
2017.12.14.
19 alkalommal olvasva
2017.12.11.
22 alkalommal olvasva