Vállalkozásfejlesztési pályázatok helyzete 2010.01.22.
Békéscsaba önkormányzatának fontos célkitűzése a helyi kis-, és középvállalkozások támogatása, mely területen már konkrét lépések is megvalósultak. Ezen vállalkozások támogatása érdekében továbbra is mentesülnek a helyi iparűzési adó fizetése alól azon vállalkozások, melyek vállalkozói szintű adóalapja nem éri el az 1 millió forintot.
Békéscsaba önkormányzata továbbra is támogatja a vállalkozások fejlesztéseit, a befektetéseket, külön figyelmet szentelve a munkahelyteremtő, és megtartó vállalkozásoknak.
A 2008. évi 22 db nyertes pályázatból 19 vállalkozással kötöttünk szerződést, 16 vállalkozás teljesítette már a vállalásait, a további 3 teljesítése rendben folyik (foglalkoztatás folyamatban van).
A 2009/1-es pályázatból 43 db támogatási szerződés került aláírásra, 17 elszámolása már meg is történt, 13 fő foglalkoztatása pedig folyik a további nyertes pályázóknál.
A 2009/2 pályázati kör 2009. október 9-i beadási határidővel lett meghirdetve Békéscsaba önkormányzata által. Az október 9-i határidőre 43 db pályázat érkezett, melyből 34 db volt támogatható.
A három pályázati körben:
munkahelyteremtés: összesen 20 fő részére valósult meg
technológiafejlesztés: 79 pályázó nyert el támogatást
A támogatási célokra a 2008-2009 évekre 60 millió Ft-os keret lett megítélve.
Eszközfejlesztés keretében a legkülönfélébb beszerzéseket támogatta a pályázat, mint például:
- állítható próbababa (varroda)
- sminktetováló (kozmetikai szalon)
- teherfelvonó (építőipari vállalkozás)
- plazmavágó berendezés (gépipari vállalkozás)
- autómentő felépítmény (szerviz)
- webáruház (kereskedelmi vállalkozás)
- vonalkód készítő berendezés (élelmiszeripari vállalkozás)
- stb.
A vállalkozások támogatása továbbra is folytatódik, várhatóan április elején jelenik meg az új pályázati kiírás.
Tisztelettel:
Vantara Gyula