szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
2010.08.31.  
35 alkalommal olvasva
Népszerű a szennyvízberuházás a csabaiak körében

A békéscsabaiak szerint nélkülözhetetlen a szennyvíztisztítás és a csatornázás fejlesztése a városban – derült ki a csabai lakosság körében idén júliusban végzett 400 fős reprezentatív közvélemény-kutatásból. A város lakossága egyöntetűen támogatja a Békéscsabán jelenleg folyó legnagyobb beruházást, melynek eredményeként végre megoldódhat a város szennyvízelvezetése és annak korszerű, környezetbarát kezelése. Tavasz óta dolgoznak a munkagépek, egyre több utcában kezdik meg a földmunkákat: városszerte zajlanak Békéscsaba legnagyobb...


2010.08.30.  
43 alkalommal olvasva
Ünnepélyes díjátadás - Képgaléria!

2010. augusztus 26-án került sor a Békés Megyei Földhivatal 2009. és 2010. évi Miniszteri Elismerő Oklevélben, „Életfa” Emlékplakettben részesült dolgozók köszöntésére, valamint a 2010. évi „Békés Megye Földügyi Igazgatásért Kiss Sándor Emlékplakett” ünnepélyes átadására. A „Békés Megye Földügyi Igazgatásért” díjat néhai Kiss Sándor alapította azzal a szándékkal, hogy a Hivatal céljainak eredményes megvalósításában részt vevő dolgozók kimagasló tevékenységét kitüntetéssel elismerje. A díj 2009 óta az alapító, Kiss Sándor...


2010.08.27.  
28 alkalommal olvasva
Befejeződött hat útszakasz felújítása

2009. májusában Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 8 pályázatot nyújtott be a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT) által meghirdetett „Települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása (DARFT/TEUT/2009)” című felhívásra. A benyújtott pályázatok közül az alábbi hét utca burkolat felújítása részesült közel 60 millió forint támogatásban. Ihász utca burkolat-felújítási munkái 235 méter hosszúságban. Csiki utca burkolat-felújítási munkái 414 méter hosszúságban. Tölgyfa...


2010.08.24.  
46 alkalommal olvasva
Felszálltunk az uniós vonatra

Vantara Gyulát, Békéscsaba polgármesterét az elmúlt ciklus értékelésére kértük a megyeszékhely elmúlt négy évben történt fontosabb fejlesztéseinek tükrében. A 2006-os választásokon aratott győzelmével a 16 éve polgármesterként tevékenykedő Pap Jánost (SZDSZ) váltotta a polgármesteri székben. Azóta más szemléletmód jellemzi Békéscsaba városvezetését. Mit tart az elmúlt négy év legnagyobb vívmányának az itt élő emberek szempontjából? Az új városvezetés a tiszta, nyílt gazdálkodást tűzte ki célul. Békéscsaba gazdálkodása átlátható,...


2010.08.21.  
47 alkalommal olvasva
Szent István napi ünnepség

„A mélységből kiáltok Hozzád, hallgass meg Uram! Taníts meg, hogyan kell a gyengékhez lehajolni, s hogyan kell féktelen erővel egyenesen állni. Adj erőt, hogy fölényesen legyőzzem a testet, s alázatosan megadjam magam a léleknek.” Tisztelt Békéscsabaiak, Kedves Vendégeink! Szent István király imájával és nagy tisztelettel köszöntöm Önöket ezen a megszentelt napon, amikor közösen emlékezünk apostoli királyunkra. Ezen a napon ünnepeljük országunk születésnapját. Továbbá az aratás végeztével az új kenyér előtt is tisztelgünk. Ünnepeljük...