szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
2010.07.23.  
76 alkalommal olvasva
Napenergia az Életfának

A „Napenergia hasznosító rendszer kiépítése a Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központban” elnevezésű projekt ünnepélyes átadóján Vantara Gyula polgármester nemrégiben elmondta, hogy a beruházás 12,3 millió forintos összköltségű, melyből 7,4 millió forint a vissza nem térítendő támogatás és az egyéb központi pályázati összegek. A projekthez a békéscsabai közgyűlés 2,8 millió forintot biztosított, kétmillió forinttal járult hozzá az Életfa intézménye saját erőként a 24 napkollektor táblához (56,7 négyzetméter)...


2010.07.21.  
77 alkalommal olvasva
Vizsolyi gyerekek táborozása Békéscsabán

Az árvíz sújtotta Vizsoly község huszonhat fiatal lakóját és kísérőiket látta vendégül a város egy héten keresztül az Arany János Kollégiumban. A helyi vállalkozók és a városatyák felajánlásainak köszönhetően változatos programokban volt részük a gyermekeknek: kedden, Köles István alpolgármester városházi köszöntőjét követően ingyen strandolhattak az Árpád fürdőben, majd különböző kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Szerdán délelőtt a Toy Story 3. című animációs filmet nézhették meg a Center moziban, amit egy lovaglással egybekötött...


2010.07.20.  
76 alkalommal olvasva
Jövőre megújul a 2. Számú Általános Iskola

Az európai uniós támogatással megvalósuló, csaknem 536 millió forintos összköltségű komplex felújítás eredményeként korszerűsítik a 2. Számú Általános Iskola épületeit, fejlesztik eszközrendszerét 2011 őszéig. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban adott be pályázatot a 2. Számú Általános Iskola fejlesztésére, amelynek eredményeként 482 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A fejlesztés támogatási aránya 90%, az önrészt az önkormányzat biztosítja. A korszerű, XXI. századi követelményeknek megfelelő...


2010.07.12.  
90 alkalommal olvasva
Élelmiszer-adományok a csabai rászorulóknak

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata ez év tavaszán pályázatot nyújtott be a Gyermekétkeztetési Alapítvány által meghirdetett „EU Élelmiszersegély 2010” programra. Ennek eredményeként a város lakói közül közel 10 000 rászoruló, hátrányos helyzetű személy (létminimum közelében élők, kisnyugdíjasok, hátrányos szociális helyzetű gyermekek) részesül élelmiszeradományban, melynek bolti áron számított összértéke 23,5 millió forint. Az élelmiszercsomagok mindegyike tartalmaz lisztet és száraztésztát, valamint valamilyen egyéb terméket,...


2010.07.12.  
148 alkalommal olvasva
Lerakták a fényesi közösségi ház alapkövét - Képgaléria!

Fényes eddigi egyetlen közösségi tere, a fatornyos kocsma elveszti egyeduralmát, ugyanis onnan nem messze rövidesen felépül a várva várt közösségi ház. Az épület alapkövét július elején rakta le Vantara Gyula polgármester, Tímár Ella képviselő és Tolnai Ferenc, a Fényes és Térsége Egyesület elnöke. - Komoly összefogás eredményeként a fényesiek régi álma válhat valóra – fogalmazott Vantara Gyula. A város a közösségi ház céljaira egy háromezer négyzetméteres területet bocsátott a Fényes és Térsége Egyesület rendelkezésére. Az egyesület...