szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
2010.06.21.  
82 alkalommal olvasva
Uniós védelem alatt a csabai kolbász

Védett eredetnevű termékké nyilvánította az Európai Bizottság a gyulai és a csabai kolbászt − jelentették be június 21-én Brüsszelben. Mindkettő két néven is (Csabai kolbász és Csabai vastagkolbász, illetve Gyulai kolbász és Gyulai pároskolbász) felkerült a szűk körű (az európai uniós országokban összesen mintegy 900 helyi tradíciójú terméket tartalmazó) listára. Az eredetvédett termék nevét vagy földrajzi megjelölését más nem használhatja. A csabai kolbász legalább 15 % kötőszövet mentes fehérje tartalmú, természetes bélbe vagy műbélbe...


2010.06.17.  
127 alkalommal olvasva
Megjelent a Békéscsabáról gyerekeknek – dióhéjban című könyv

Békéscsaba kultúrtörténetében egy különleges könyv jelent meg a napokban. Számos, a várost bemutató kiadvány látott már napvilágot, de egyik sem szólította meg a gyerekeket. Tudomásunk szerint más települések sem adtak ki még hasonló könyvet. A Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság 2009. októberében döntött arról, hogy Békéscsabáról gyerekeknek címmel általános iskolák alsós osztályosai, a 6-12 éves korosztály számára egy Békéscsabát bemutató könyvet ad ki. Az önkormányzat kiadásában megjelenő Békéscsabáról...


2010.06.15.  
129 alkalommal olvasva
Vantara Gyula országgyűlési képviselő tájékoztatója a Magyar Országgyűlés által beterjesztett törvényjavaslatokról

Összefoglaló a Magyar Kormány és a Fidesz-KDNP frakciószövetség által a Magyar Országgyűlés által beterjesztett és 2010. június 14-én, hétfőn zárószavazásra és határozathozatalra kerülő törvényjavaslatokról, határozati javaslatokról „a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény, valamint a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról” szóló törvényjavaslat A Kormány a 2010. június 6-i ülésén döntést hozott az energiaszolgáltatási területen bevezetendő ármoratóriumról, amely lehetőséget ad olyan...


2010.06.11.  
94 alkalommal olvasva
Aktualitások a város beruházásairól

A városban megkezdődött szennyvízcsatorna-beruházás után várhatóan több olyan jellegű építkezés is megkezdődik, amely jelentősnek mondható forgalomkorlátozással jár majd. Ilyen az önkormányzat beruházásban 2010 II. félévi kezdéssel tervezett AGORA projekt a Széchenyi utcát és Derkovits sort érintve, és a 2011-es kezdéssel tervezett városközpont revitalizáció. 2011 második félévében várható, hogy megkezdődik állami beruházásként a vasút-rekonstrukcióhoz kapcsolódó Szerdahelyi utcai vasúti átjáró helyén közúti aluljáró építése, az Orosházi...


2010.06.11.  
133 alkalommal olvasva
"békéscsabai modell"

Idézet a Heti Válasz Segíts magadon... - Egyszerűsített közigazgatás című cikkéből: ".....A Telenor és az egyetem együttműködése azóta országosan is gyümölcsözőnek bizonyult az e-government és az m-government hazai terjesztése terén: a Corvinuson 2008-ban indult mesterképzésen találkozott az a négy jegyző, akik saját - eltérő nagyságú és jellegű - településeiken ültették át a gyakorlatba mindazt, amit a mobil igazgatásszervezésről tanultak. A mintaként vett, éppen ezért már "békéscsabai modell"-ként ismertté vált rendszert végül 2009 decemberétől...